Az augusztus 27-i tűzijátékot a rendelkezésre álló adatok alapján több százezren nézték meg a Duna több mint 4 kilométeres szakaszán. A legnagyobb rendben, rendkívüli esemény…
Augusztusban új elnököt választott az idén harminc éves Tatabányai Polgárőrség Önvédelmi Egyesület: az őrök élére Molnár Zoltánt választották. A célja az, hogy Komárom-Esztergom megye központjában is…
Tizenhét új parkolóhelyet alakít ki a táti önkormányzat a 10-es főút mentén, a benzinkúthoz vezető út és az Esze Tamás utca között – közölte Turi…
Mostantól légi úton is felderítik megyénkben a parlagfűvel fertőzött területeket, amelyben a kormányhivatal növényvédelmi szakemberei vesznek részt. A repülőgépes ellenőrzés során rövid idő alatt nagy…
Az áramszolgáltató folyamatos korszerűsítést hajt végre hálózatán, emiatt áramszünetre kell számítani hétfőn Komáromban. 8 és 16 óra között nem lesz áram a Honvéd utcában, illetve…
A világbajnoki címvédő Max Verstappen volt a leggyorsabb a Forma-1-es Belga Nagydíj szombati időmérő edzésén, de rajtbüntetése miatt a másodikként záró Carlos Sainz Jr. startol…
A magyar válogatott 9-8-ra kikapott a görög csapattól a 35. vízilabda Európa-bajnokságon, amelynek szombati nyitónapján a női torna első fordulóját rendezték Splitben. A vb-ezüstérmes magyar…