Jóval több jogosítványuk lesz az egyetemeknek a hallgatók kiválasztásában – jelentette be a kulturális és innovációs miniszter. Csák János közölte: a rendszer továbbra is 500…
A következő években is számíthatunk Ausztriára és fordítva is így áll a helyzet – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Bécsben, miután megbeszélést folytatott Karl…
Hagyományőrző látványosságokkal, lovas vetélkedőkkel, ismeretterjesztő előadásokkal és kiállítással, valamint koncertekkel várja idén a Kurultaj, Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvénye augusztus 12. és 14. között az érdeklődőket…
A pályakezdő fiatalok kétharmada 350 ezer forint fölötti bruttó fizetést szeretne kapni havonta, a megkérdezettek alig több mint harminc százaléka érné be havi 350 ezer…
Júniusban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 739 ezer volt, 53 ezerrel több, mint az előző hónapban. Az április-júniusi háromhónapos időszakban a foglalkoztatottak…
Augusztus 5. és 7. között már hetedik alkalommal szervezik meg a Neszmélyi Borút Egyesület borászai a Neszmélyi Borünnep és Halnapok rendezvényét Tatán. Az esemény helyszínén,…
A Magyar Falu Program pályázat keretében nyert Súr Község Önkormányzata 15 millió forint, vissza nem térítendő támogatást, amelyből a védőnői rendelő tetőhéjazat felújítását, új babakocsi…
A Ferencváros labdarúgócsapata 4-1-re győzött a Slovan Bratislava vendégeként a Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójának szerdai visszavágóján, így 5-3-as összesítéssel továbbjutott. A magyar bajnok a továbbjutásával már…
Koszovó az év végéig be kívánja adni hivatalosan is az európai uniós csatlakozási kérelmét. Az ország miniszterelnöke közölte, hogy a lassú haladás ellenére országának stratégiai…
Madárbarát mintaprojekt valósulhat meg Komáromban a Rüdiger-tavaknál és az Igmándi erőd környezetében egy sikeres pályázat eredményeként. A program célja a madarak életfeltételeinek javítása és költési helyeinek…