Az országos tisztifőorvos három nappal meghosszabbította a korábban szombat éjfélig elrendelt hőségriasztást, a nehéz tehergépjárművek forgalomkorlátozásának felfüggesztése ezzel automatikusan kiterjed vasárnapra is, vagyis a kamionok…
Az aszályhelyzet kezelése érdekében az Országos Vízügyi Főigazgatóság a műszaki beavatkozások mellett ütemezett öntözési menetrendet alakít ki, az illegális vízkivételek felszámolása érdekében pedig a katasztrófavédelem…
Magyarország minden segítséget megad ahhoz, hogy az Ukrajnában rekedt gabona, elsősorban a búza, a kukorica, illetve a napraforgó eljusson a világ különböző részére – mondta…
Kedd éjfélig meghosszabbította a harmadfokú hőségriasztást az országos tisztifőorvos. Az eredetileg szombat éjfélig kiadott figyelmeztetést hosszabbították meg, az egész országra érvényesen. Az NNK és a…
Július 20-án reggel érkezett bejelentés a rendőrségre, miszerint egy eszméletlen nő segítségre szorul. Mint kiderült, az asszony nagy mennyiségű gyógyszert vett be. Ekkorra már nehezen…
A helyi református egyházközség megkezdte egy 1700 négyzetméteres tornacsarnok építtetését a településen, az intézményt az általános iskola diákjai és rendezvényeken a település lakosai használhatják majd…