Holnap érkezik az emelt nyugdíj azoknak, akik bankszámlán kapják a juttatást. Két utalás várható: az egyik az emelt júliusi nyugdíjat tartalmazza, a másik pedig a…
Megszületett a javaslat a KATA-rendszer átalakításáról. A módosítás lényege, hogy az egyéni vállalkozók adózását a minimálbérhez igazítanák és kiszűrnék a bújtatott foglalkoztatást. Ha az országgyűlés…
Tizennégy megye mintegy 50 ezer hektárján lesz szúnyoggyérítés a héten – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Azt írták, hogy az előző hét szeles időjárása miatt…
Augusztus 1-jétől hivatalosan is szervezhetik a rendőrségen belüli önálló határvadászegységet, miután megjelent pénteken az erről szóló kormányrendelet a Magyar Közlönyben. A rendelet a jövő hónap…
Donald Trump előző amerikai elnök szombaton újabb utalást tett arra, hogy a Republikánus Párt jelöltjeként újra megméretné magát a 2024-es elnökválasztáson. Trump nem először céloz arra,…
Labdarúgásban a magyar orvosválogatott győzött a hétvégén az orvosok és egészségügyi dolgozók világjátékának portugáliai döntőjében. A magyar csapat, melyben a tatabányai dr. Veréb Attila is…
Magyarországon és Szerbiában a legmagasabb a kormányzati munkával való elégedettség – derül ki a Nézőpont Intézet május–júniusban készített, tizenkét országot vizsgáló közép-európai kutatásából. Hazánkban 61…
Hőségriasztás volt érvényben vasárnap Spanyolország harminc tartományában, egyes régiókban 40 Celsius-fok feletti hőmérsékleteket mértek. Idén nyáron ez már a második hőhullám a dél-európai országban. Az…
Charles Leclerc nyerte meg a vasárnapi Forma-1-es Osztrák Nagydíjat és ezzel a sikerrel 38 pontra csökkentette hátrányát a világbajnoki címvédő és az összetett élén álló…