Újból megalakulhat egy budapesti agglomerációs fejlesztési fórum, ahol megvitathatnák a fővárost és a környező településeket érintő közös kérdéseket és fejlesztési koncepciókat alakíthatnának ki – közölte…
A fogyasztói társadalomban egyre többen választják a környezettudatos életmódot, egyre gyakrabban hoznak ennek megfelelő döntéseket, mindez azt eredményezi, hogy növekszik a kereslet a környezettudatos termékek,…
A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai alapján kiemelkedő eredménnyel zárt a nyár első hónapja: júniusban a belföldi vendégéjszakák száma 15 százalékkal meghaladta a 2019-es rekord…
A kormány a háborús infláció miatt döntött úgy, hogy a januári 5 százalék után júliusban újabb 3,9 százalékkal emeli meg az idősek juttatását. A több…
Farkas Gábor megyei rendőrfőkapitány elmondta, hogy a főkapitányság számos módon támogatja a dolgozóit, akik többek mellett kamatmentes kölcsönt igényelhetnek lakásvásárlásra, illetve felújításra, a saját ingatlannal…
Ezúttal a hazánkban elérhető legmodernebb esetkocsit kapták meg a komáromi mentők, amelyen mentőtiszt, mentőorvos, illetve mentőápoló és gépkocsivezető tud dolgozni, így a szakemberek a nap…