Menü Bezárás

Négymilliárd forint adót csalt el egy vagyonvédelmi cég

A NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának közleménye szerint támogatásokkal, fiktív számlákkal és hitelekkel mutyizott a budapesti bűnszervezet, amely többek között vagyonvédelmi szolgáltatásokat végzett. A nyomozók Budapesten és további öt megyében – köztük Komárom-Esztergom megyében – mintegy hetven helyszínen tartottak házkutatásokat. Harminc embert fogtak el és hallgattak ki gyanúsítottként, közülük hatot őrizetbe vettek, majd letartóztattak. A bűnszervezet eleinte számlagyárat működtetett, majd az őrzésvédelem területén tevékenykedett. A munkavállalók után járulékokat, a vagyonvédelmi szolgáltatás után áfát nem fizetett. Valótlan adatokkal, hamis iratokkal támogatásból és hitelből származó pénzeket is megszereztek a szervezet tagjai.
Az eljárás során nagy értékű autókat, több százmillió forint készpénzt foglaltak le, valamint ingatlanokat és bankszámlákat zároltak. A bűnszervezet irányítóját a hegyeshalmi határnál a MERKUR bevetési egység fogta el. Az érintettek ellen különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt indult eljárás.

Kapcsolódó cikkek