Jövő tavasszal már aluljáró köti össze Bánhidát Sárberekkel Tatabányán – írta közleményében a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Mint közölték: két esztendeje kezdődtek azok a munkálatok, melynek nyomán új közúti vezetés létesül Bánhida és Sárberek városrészek között. A Tatabányát kettészelő, forgalmas vasúti pálya alatt jövő tavasztól lehet majd átkelni a most épülő, közel 1 kilométeres útszakaszon. A mintegy 7 milliárd forintos költségvetésű projekt a Modern Városok Program és a TOP támogatásával valósul meg. A NIF közlése szerint a műszaki ütemtervnek megfelelően halad a projekt fizikai kivitelezése. A forgalmi sávok mellett gyalogjárda és kerékpárút kiépítése is a feladat része. A beruházáshoz tartozik a Budapest-Hegyeshalom vasútvonalat keresztező aluljáró megvalósítása is a kapcsolódó támfalszerkezettel együtt.
Kép: NIF Zrt.