A mobilizált ügyfélszolgálat legközelebb június 24-én, pénteken járja a helyi településeket. Reggel fél 9-től fél 10-ig Kesztölcön, a Szabadság téren állomásozik a jármű. Ezt követően…
Változnak a magyar rendszámok júliusban, a módosítást az indokolta, hogy a jelenlegi karakterkészlet legfeljebb néhány éven belül elfogyott volna – közölte a Technológiai és Ipari…
Gyakorlata végén elájult a vízben Anita Alvarez amerikai szinkronúszó, akinek életét az érte beugró edzője mentette meg a budapesti vizes világbajnokságon. Alvarez a szinkronúszók szerdai…
Megkezdődött a Pilis Bike kerékpáros úthálózat 45 kilométeres szakaszának felújítása, a négy hónapig tartó munkálatok alatt egyes útvonalakat lezárnak az erdei kerékpárosok elől – közölte…
Zoli tegnap Győrben járt, Patkás Tamást (vagy ahogy sokan ismerik, Rocky) látogatta meg. Tomi egy súlyos balesetben elvesztette mindkét lábát. Hosszú út vezetett addig, míg…
Eltűnt férfit keres a tatai rendőrség. A 46 éves Fülöp Balázs június 19-én távozott a tatai lakcíméről, azóta ismeretlen helyen tartózkodik. Eltűnésekor kék pólót, szürke…
Eltűnt férfit keres a tatai rendőrség. A 46 éves Fülöp Balázs június 19-én távozott a tatai lakcíméről, azóta ismeretlen helyen tartózkodik. Eltűnésekor kék pólót, szürke…
Poliovírus jelenlétére utaló örökítőanyagot találtak az elmúlt hetekben londoni szennyvízmintákban – jelentette be szerdán a brit kormány egészségbiztonsági hivatala. A gyermekbénulást okozó vírus maradványai megfogalmazásuk…
Az ENSZ Közgyűlése 2014-ben, 177 ország egyhangú szavazatával nyilvánította június 21-ét a jóga világnapjává. Világszerte rengeteg eseményt rendeznek ezen a napon, hogy bemutassák a jóga…
A NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának közleménye szerint támogatásokkal, fiktív számlákkal és hitelekkel mutyizott a budapesti bűnszervezet, amely többek között vagyonvédelmi szolgáltatásokat végzett. A nyomozók Budapesten…