Ezen a hétvégén is lehetőség lesz a lejárt személyi okmányok meghosszabbítására, hiszen Budapest és Pest megye valamennyi kormányablaka, vidéken pedig több mint 120 kijelölt kormányablak…
Júniustól emelkedtek törvényi szintre a távmunka veszélyhelyzet idején alkalmazott szabályai. Az egyszerűsítéseknek köszönhetően javulhatnak az otthonról dolgozók munkakörülményei, csökkenhetnek az egészségügyi kockázatok – közölte a…
Ebben az évben már több mint kétszázszor támadtak a határvédőkre a déli határszakaszon, eddig 28 rendőrnek okozva sérülést – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság. Azt írták:…
Háborús helyzetben a indokoltnak látja az árstopok fenntartását kormány, ezért az élelmiszer- és a benzinárstopot október 1-jéig, a hitelmoratóriumot és a kamatstopot pedig december 31-ig…
A Katasztrófavédelmi Igazgatóság a honlapján tette közzé, hogy a tűzoltók este kezdték és reggel fejezték be a vihar okozta káresetek felszámolását. Harmincnyolc helyszínen avatkoztak be…