A meglévő természetes és a kihelyezett mesterséges fecskefészkek, -fészektelepek közelében minél több helyen sárgyűjtőhelyek létesítését javasolja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület. A szervezet közleménye…
Továbbra is erős a lakásépítési kedv az első negyedévben kiadott építési engedélyek alapján az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint, akik hozzátették, a családok lakások iránti keresletének…
Magyarországon a közbeszerzések terén biztosított a verseny és az átláthatóság – közölte a Közbeszerzési Hatóság csütörtökön az MTI-vel. Álláspontjuk szerint az Európai Bizottság a közbeszerzési…
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a Közlekedéstudományi Egyesület Közlekedésbiztonsági Tagozat „A Közlekedési Kultúra Napja” nevű rendezvénysorozat keretében hirdetett pályázatot „Az év körforgalma” elnevezéssel. A…
Ma reggel 9 órakor megkezdődnek országszerte az idegen nyelvi érettségi vizsgák, a diákok angolbólközép- és emelt szinten adnak számot tudásukról. Az érettségire középszinten több mint…
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint a kárpátaljai vasútállomást ért orosz rakétatámadás után az eddigieknél is több háborús menekült érkezhet Ukrajnából Magyarországra. Bakondi György úgy vélte,…
A Tatabányai Törvényszék ma tárgyalja annak a cégnek az ügyét, amelynek képviselője nem biztosított megfelelő életkörülményeket állatainak. A vádirat szerint a gazdasági társaság a Tatához közeli telephelyén…