fbpx
Menü Bezárás

Tudásközpont és könyvtár lesz Tatán az egykori tiszti klubból

Tudásközpont és könyvtár lesz Tatán az egykori tiszti klubból – írja a magyarépítők.hu oldal. Közel 900 millió forintos beruházással gazdagodik új közösségi térrel a város, az Ady Endre úton található egykori tiszti klub épülete ad majd otthont a Magyary Zoltán Tudásközpontnak, illetve az új városi könyvtárnak. A beruházás során két funkciót alakítanak ki: az első az Ady Endre út földszintjén található utcafronti részen egy kávézó, illetve coworking tér lesz, ahol a fogyasztótér mellett raktár és személyzeti szociális blokk is helyet kap. A kávézónak is otthont adó épületrész emeleti szintjén a coworkinghez kapcsolódó további három közösségi tér lesz majd található. A projekt másik eleme az új, gyermekeket és felnőtteket ellátó funkciókkal is rendelkező könyvtár kialakítása: akadálymentes, kétszintes területet adnak majd át az olvasók rendelkezésére. A felnőtt- és gyerek kölcsönző tereken, illetve a kézikönyvtári tereken túl lesz a helyszínen többek között tanuló és helytörténeti kutatószoba is, infobázis, tudástár, gyermekrendezvény-terem, babaszoba és kettéosztható 100 fős konferenciaterem is.

Kapcsolódó cikkek

WP Radio
WP Radio
OFFLINE LIVE