A vízválságtól a fenntartható fejlődésig címmel tartott előadást pénteken Áder János a révkomáromi Selye János Gimnázium diákjainak a Föld napján az intézmény fenntarthatósági témahetének programsorozatában. A köztársasági elnök vállalta a program fővédnökségét, a rendezvénysorozatot a Kék Bolygó Alapítványon keresztül támogatja és felidézte, hogy legtöbbször személyesen is részt vett a témahéten, előfordult, hogy két előadást is tartott. Áder János elmondta, tavaly 1630 iskolában rendeztek hasonló fenntarthatósági témaheteket 400 ezer tanuló részvételével. A köztársasági elnök a világban előforduló kevés víz, sok víz és szennyezett víz jelenségeit bemutatva tartott előadást a gimnázium dísztermében 120 diáknak. A diákok egy alkalmazáson keresztül szavazhattak, becslésük szerint a bolygón található víz hány százaléka a könnyen hozzáférhető, folyékony halmazállapotú édesvíz. A valós arányt úgy szemléltették, hogy az az összes vizet megjelenítő hatliteres fazékból mindössze egyetlen cseppnyi mennyiséget képvisel. Áder János nemzetközi példák mellett kiemelte, hogy Magyarországon az egymilliós lakosú Homokhátságot fenyegeti az elsivatagosodás veszélye. A terület vízgazdálkodásának javítására 200 milliárd forintos program indult, mely 2030-ra fejeződik be, de eredményei már 2025-ben is megjelennek. A kiszámíthatatlan időjárási jelenségek miatt hirtelen megjelenő, nagy mennyiségű vízre a köztársasági elnök a Tiszát hozta fel példának, mivel a folyó 24 óra alatt képes 6-8 métert emelkedni. Mivel évről évre új rekordok dőlnek meg és a gátakat nem lehet a végtelenségig magasítani, tíz szükségtározóval csökkentik a villámárvizek jelentette veszélyt – tette hozzá. Áder János elmondta, ma két és fél milliárd ember, 2050-re 4 milliárd ember él majd vízhiányos területen. Rámutatott, hogy előbb utóbb a világ egy részén választani kell, mire jusson víz, és ennek súlyos társadalmi következményei lesznek. A Selye János Gimnázium Révkomáromban a szlovákiai magyar középfokú oktatás egyik legfontosabb intézménye, ahol a 2021-22-es tanévben 514 diák tanul az egész szlovákiai magyar nyelvterületről.
Forrás: MTI kép: korkep.sk