Szabó Tünde sportért felelős államtitkár átadta Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornásznak az állami kitüntetését. A 101 évesen a világ legidősebb olimpiai bajnoka a saját…
Indokoltnak nevezte a távmeghallgatási rendszer fenntartását a koronavírus-járvány után is az Országos Bírósági Hivatal elnöke Szekszárdon, a Szekszárdi Törvényszék összbírói értekezlete előtt tartott sajtótájékoztatón. Senyei…
Majdnem hétmilliárd forint uniós forrást fordíthat a kormány okostantermek kialakítására – jelentette be az emberi erőforrások minisztere. Kásler Miklós elmondta, a fejlesztés 180, a konvergenciarégióban…
Újabb parlamenti mandátumot szerzett a Fidesz–KDNP a határon túl leadott levélszavazatok beérkezésével, olvasható a Nemzeti Választási Iroda honlapján, így már 136 képviselője lehet az Országgyűlésben. Így…
Tudásközpont és könyvtár lesz Tatán az egykori tiszti klubból – írja a magyarépítők.hu oldal. Közel 900 millió forintos beruházással gazdagodik új közösségi térrel a város,…
A Magyar Közút közleménye szerint mintegy 5,5 kilométeres szakaszon dolgoznak jelenleg a szakemberek, a komáromi körforgalom és az M1-es autópálya között, de a felújítás tartalmazza…