fbpx
Menü Bezárás

Új biodízel üzemet adott át a Rossi Biofuel Komáromban

A 45 millió eurós, barnamezős beruházással épült üzemben évente 50 ezer tonna, legfejlettebb technológiával készülő biodízel üzemanyagot állítanak elő – közölte a Mol csoport az MTI-vel. A társaság tájékoztatása szerint az üzem a Mol komáromi telepén épült fel 10 ezer négyzetméteren, és kiegészíti az évi 180 ezer tonna biodízelt előállító egység termelését. A létesítmény átadásával a Rossi Biofuel alkalmazotti létszáma duplájára, több mint 100 munkavállalóra emelkedett.
Világi Oszkár, a Mol-csoport vezérigazgató-helyettese elmondta, Európában először itt alkalmazzák azt a technológiát, mellyel állati zsiradékok, és a növényi olajgyártásból származó maradékok is feldolgozhatók. A terméknek 85 százalékkal kisebb az üvegházhatása, mint a hagyományos dízel üzemanyagnak.

Kapcsolódó cikkek

WP Radio
WP Radio
OFFLINE LIVE