fbpx
Menü Bezárás

Közel 6 millióból fejlesztettek a Gerecse Natúrparkban

Többek között turisztikai kalauzt, mobilapplikációt, tematikus térképet és információs táblákat is készítettek az ökoturisztikai fejlesztés keretében. A beruházásokat a Leader pályázat mintegy 5,7 millió forintos támogatásából valósította meg a park. Így készült egy térséget bemutató Turisztikai kalauz. Emellett az Által-ér Szövetség négy mobil információs táblát készíttetett el, melyek a teljes Gerecse Natúrpark térségben használhatóak lesznek majd, a térségben megnyitott ökoturisztikai látogatóközpontokban, erdei iskolákban, a natúrpark által szervezett rendezvényeken, és a térséghez tartozó településeken is.

A Duna-Gerecse Nonprofit Kft. térségi tematikus térképet készíttetett a pályázati forrásból. A térkép bemutatja a Gerecse Natúrpark településeit, látnivalóit magyar nyelven. Ezen kívül elkészült a Gerecse Natúrpark értékeinek okostelefonos bemutatása is.

A Duna-Pilis-Gerecse Vidékfejlesztési Egyesület a pályázat során egy natúrparki térségi rendezvényt bonyolított le Csolnokon.

A projekt kapcsán Schunder Tibor, a Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség elnöke elmondta, hogy a közös, együttműködésen alapuló ökoturisztikai fejlesztések valamennyi konzorciumi partner célkitűzéseiben szerepelnek. A közös gondolkodás 10 éve kezdődött, azóta több projekt vagy esemény és konferencia szolgálja a Gerecse Natúrpark, mint térség fejlődését. A cél az volt, hogy nagyobb ismertséget szerezzen országos és nemzetközi szinten is a Gerecse Natúrpark – jelentette ki az elnök.

Kapcsolódó cikkek

WP Radio
WP Radio
OFFLINE LIVE