Nem okoz fennakadást az ukrajnai menekültek egészségügyi ellátása – közölte a közigazgatási államtitkár. Latorcai Csaba azt mondta, hogy valamennyi, Ukrajnából érkező menekültet megillet az egészségügyben…
A társaság közleménye szerint a digitális táblákon tehát már három nyelven közölnek út- és közlekedési információkat, ezzel segítve az Ukrajnából érkezők biztonságos utazását az autópályákon.…
Az összegeket ráadásul unokázós csalásokból szerezte. A közlemény szerint a külföldön élő férfi telefonon keresztül több idős embert is becsapott azzal, hogy az unoka balesetet…