A kormány megszervezte a háború elől menekülők egészségügyi ellátását: kezelik a beteg gyerekeket, segítenek a daganatos betegeken és a háziorvosok is kérhetnek ukrán nyelvű segítséget,…
Magyarország tízezer vérvételi zsákot küld Ukrajnába – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a közösségi-oldalán. A miniszter azt írta: látva mindazt, ami Ukrajnában történik,…
Magyarország katonai felkészültsége és ébersége erősebb, mint valaha – jelentette ki a NATO Katonai Bizottságának elnöke magyarországi látogatásán az észak-atlanti szövetség csütörtökön kiadott közleménye szerint.…
Nálunk járt az egykori válogatott kézilabdázó Ilyés Ferenc, aki már egy ideje a Grundfos Tatabánya KC klubmenedzsere. Rolandnak mesélt az idei szezon történéseiről, az új…
Országszerte terjed az influenza, a legutóbbi összesítések szerint közel 9 százalékkal több, mintegy 19 ezer beteg kereste fel orvosát influenzás panaszokkal – közölte a Nemzeti…
A 45 millió eurós, barnamezős beruházással épült üzemben évente 50 ezer tonna, legfejlettebb technológiával készülő biodízel üzemanyagot állítanak elő – közölte a Mol csoport az…
Változik a menetrend a hosszú hétvégén: a vonatok március 13-án és 14-én az ünnepnapi, március 15-én pedig a vasárnapi menetrend szerint közlekednek; a Volánbusz helyi…