Már 616 millió forint támogatás érkezett a Híd Kárpátaljáért Program által működtett 1357-es segélyvonalon keresztül az ukrajnai menekültek megsegítésére – jelentette be a Miniszterelnökség egyházi…
A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány által március 15-ére szervezett Békemenet üzenete „egyértelmű nem a háborúra, No war!” – közölte a CÖF alapítója, a CÖKA kuratóriumának…
Feldman Zsolt, a sertéságazat mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a sertéstartók és -feldolgozók jelen lévő képviselőivel áttekintette az ágazatot szorító legfontosabb finanszírozási, energia-, takarmány- és…
Már nyomtatják az április 3-ai országgyűlési választás és a vele egy napon rendezett népszavazás szavazólapjait. Nagy Attila, a Nemzeti Választási Iroda elnöke azt mondta, az…
„Meg volt írva” címmel jelent meg Tóth Gabi és Pápai Joci duettje. A „Tavaszi szél vizet áraszt” népdal motívumai is visszaköszönnek ebben a modern, mégis…
Március 31-éig pályázhatnak az Állatbarát óvoda, illetve általános iskola és Az év állatvédő óvodája, illetve általános iskolája címekre az intézmények – közölte az Állatorvostudományi Egyetem…
Csaló e-mailek árasztják el az internetet, kihasználva az ukrán háborút – hívja fel a figyelmet a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet. Közlésük szerint a „Helyzet…
Védettségi igazolvány nélkül lehet látogatni a tatabányai Szent Borbála Kórházban az ellátottakat – közölte az intézmény a közösségi oldalán. Mint ismert, a járványügyi korlátozások enyhítésével…