Ma egy politikai döntést hozott az uniós bíróság a gyermekvédelmi törvény miatt – nyitotta a szerdai kormányinfót Varga Judit, igazságügyi miniszter aki szerint ezért a bíróság politikai szereplővé lépett elő. Az uniós pénzek kifizetését jogállamisági kritériumokhoz kötő európai bírósági döntésre a magyar kormány részéről az igazságügyi miniszter reagált elsőként. Az igazságügyi miniszter kiemelte: az ítélet egy újabb nyomásgyakorlás hazánk ellen, Brüsszel nem tudja annyiban hagyni, hogy a magyar emberek népszavazáson mondhatják el a véleményüket – mondta Varga Judit. Tavaly 7,1 százalékos volt a magyar gazdasági növekedés – mutatott rá a Miniszterelnökséget vezető miniszter szintén a Kormányinfón. Gulyás Gergely hangsúlyozta: ez nem csupán az uniós források hatékony felhasználásának eredménye, hanem annak, hogy alacsonyak az adók, évről évre rekordot döntenek a befektetések, növekednek a fizetések, így a fogyasztás is, támogatást kapnak a családok, és rezsicsökkentés biztosítja a háztartások alacsonyabb kiadását. Hangsúlyozta: hazánk ezzel az eredményével a második az EU-ban, csupán Lengyelország produkált magasabb, 7,7 százalékos gazdasági növekedést. Az állam élni fog azzal a jogával, hogy maga jelölje ki a benzinkút működtetőjét azokon a helyeken, ahol bezárás miatt nem lehetne 5 kilométeren belül üzemanyagot venni – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Hozzátette: ahol szükséges, a Mol átvállalja a szolgáltatást. A tárcavezető azokra a hírekre reagált, amelyek szerint a benzinárstop miatt egyes üzemeltetők a benzinkútbezárást fontolgatják. Közölte: a kormánynak eddig nincs tudomása arról, hogy lenne olyan hely az országban, ahol nem lehet 5 kilométeren belül üzemanyagot venni. Hozzátette, legfeljebb 3-4 helyen adódhat ilyen helyzet.
Forrás: MTI
Kép: koronavirus.gov.hu