fbpx
Menü Bezárás

Ismét az Edutus Egyetem szervezésében került sor a Lego robotépítési és programozási verseny tatabányai fordulójára

Február 11-én ismét az Edutus Egyetem szervezésében került sor a Lego robotépítési és programozási verseny tatabányai fordulójára. A megmérettetésen idén 6 csapat vett részt, akik Budapestről, Székesfehérvárról, Esztergomból, Tatáról és Pécsről érkeztek.

A rendezvényt Szögi Zoltán, az Edutus Egyetem vezérigazgatója, Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő és Bencsik János, a Tatai-medence országgyűlési képviselője, miniszterelnöki biztos nyitották meg. Beszédeikben örömüket fejezték ki, hogy ismét élő versenyen köszönthetik a résztvevőket, az Edutus Egyetem LEGO® robotépítési és programozási versenyekkel kapcsolatos kezdeményezéseit méltatták és a csapatoknak az együttműködés és játszva-tanulás fontosságát hangsúlyozva kívántak sok sikert. A nap folyamán a 9-16 év közötti fiatalokból álló, 3-10 fős csapatok az éves témában prezentálták kutatási projektjeiket.

A bírók a csapatok által megépített LEGO® robotok gépészeti megoldásait, és a velük végrehajtott robotmenetköröket is pontozták, melyek során a versenypályán különböző feladatokat kellett teljesíteniük a csapatoknak 2,5 perc alatt. A 6 csapat mindegyike 3 fordulóban teljesítette a menetkörét és a legtöbb pontot elért csapatok között zajlott a döntő. Az összetett verseny első helyezettje a budapesti Storms csapat lett, a pécsi ANK Robot Team második helyet ért el, a harmadik helyezést pedig a budapesti Fazekas RoboTeam és az esztergomi FrankaTech csapatok szerezték meg. A következő legorobotverseny az Edutus Egyetem szervezésében május 9-én, Debrecenben megrendezésre kerülő World Robot Olympiad első regionális döntője lesz, amelyre a regisztráció már nyitott.

Forrás: Edutus Egyetem

Kapcsolódó cikkek

WP Radio
WP Radio
OFFLINE LIVE