Egy hónap múlva kezdhetik meg a munkát az új mezei őrszolgálatok a magyar-szerb határon – jelentette be Mórahalom polgármestere. Nógrádi Zoltán azt mondta, a migráció komoly veszélyt jelent a települések közbiztonságára, a gazdálkodók munkájára, és rontja az ott élők szubjektív biztonságérzetét. Hozzátette, a térség települései, elsősorban azok, amelyek közigazgatási határa egyben államhatár is, a kormány segítségét kérték a polgárőrségek megerősítése, valamint a mezőőrszolgálatok kapacitásának és finanszírozásának bővítésére. Révész Szabolcs, a szegedi határrendészeti kirendeltség vezetője közölte: a déli határszakaszon a tavalyi sokszorosára emelkedett a feltartóztatott migránsok és a megakadályozott határsértések száma. Hozzátette: rendkívül erős az embercsempész tevékenység is.
Kép: hirado.hu