Immár harmadik alkalommal nyerhetnek több tízmillió forintos támogatást pályázati úton az 1-es típusú diabétesszel kapcsolatos tájékoztatási feladataik ellátásához civil szervezetek – közölte a családokért felelős…
Megkezdték a 120 ezer, tanároknak és diákoknak szánt notebook kiszállítását a Klebelsberg Központ irányításával – jelentette be az emberi erőforrások minisztere keddi sajtótájékoztatóján. Kásler Miklós…
A Standard & Poor’s stabil kilátás mellett továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot – hívta fel a figyelmet közösségi oldalán a pénzügyminiszter kedden. Varga Mihály hangsúlyozta:…
A miniszterelnök azután nyilatkozott, hogy telefonon egyeztetett az Európai Tanács elnökével az orosz–ukrán válsághelyzetről. Leszögezte, hogy a háború elkerülése mindannyiunk érdeke. Kifejtette, hogy ezmagyar érdek…
Jelentős drágulástól védi az árstop a magyar családokat – írja a Magyar Nemzet. Piaci árakon már átlagosan 15-20 százalékkal többet kellene fizetnünk az árstop alá…
A rendőrök szombat este figyeltek fel egy járműre, aminek nem működött az irányjelzője. Mint kiderült, az autó vezetőjének nem volt jogosítványa, ráadásul ivott is. A…