Ketten gyanúsíthatók azzal, hogy tavaly júniusban hamis 20 ezresekkel fizettek egy esztergomi zöldségesüzletben. A most letartóztatott gyanúsított azzal segítette elő a bűncselekmény elkövetését, hogy a 2 férfit autójával a helyszínre szállította, majd együtt távoztak. Az egyik vásárlót már tavaly elfogta a rendőrség, a másik jelenleg is szökésben van.
Azóta egyébként kiderült, hogy az ország különböző pontjain több esetben fizettek hamis bankjegyekkel a lebukásukig. A most elfogott, harmadik gyanúsítottat Németországban kapták el.