Hatvanöt magasan képzett mérnökkel még az idén elindul a legnagyobb orosz járműgyártó magyarországi kutatás-fejlesztési központja – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium az MTI-vel. Kiemelték,…
Pozitív lett a pekingi olimpiára készülő Liu Shaoang rövidpályás gyorskorcsolyázó koronavírustesztje. A magyar szövetség hétfői közleménye szerint Liu Shaoang tünetmentes, terhelhető, állandó felügyelet mellett készül…
Horvátországban hétfőtől a legtöbb helyen fizetőssé válik az elektromosautó-töltés az autópályákon – közölte a Horvát Elektromos Művek. A csúcsidőre vonatkozó magasabb díjakat nyári időszámítás esetén…
Magyarország minden intézkedést ellenez, amely élezi az ukrajnai helyzetet, ezzel szemben viszont minden olyat támogat, amely segíti a konfliktus tárgyalásos rendezését – közölte Szijjártó Péter…
Az ország kevésbé fejlett régiói vállalkozásait megcélzó 80 milliárd forintos pályázatot követően megnyílt az a 20 milliárd forintos beruházásösztönző pályázat is, amely a fejlettebb régiók…
Tatabányán és Santanderben rendezik a magyar-spanyol mérkőzéseket márciusban a női kézilabda Európa-bajnoki selejtezősorozat harmadik, illetve negyedik fordulójában. A tatabányai mérkőzés március 2-án 18 órakor kezdődik.…
Norvégia 27-23-ra legyőzte a címvédő Spanyolországot a magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének harmadik fordulójában vasárnap Pozsonyban. A spanyolok sorozatban 17 veretlen Európa-bajnoki mérkőzés…
A vasárnap reggeli tűzeset után átmenetileg nem fogad betegeket a Szent Imre kórház sürgősségi osztálya. Az előzetes vizsgálatok szerint a sürgősségi osztály detoxikáló helyiségében dohányzó beteg…
A tárgyalások eredményt hoztak, így január 25-től, keddtől elhárul minden jogi akadály az utazni szándékozók elől, és Andorra is elfogadja a magyar hatóságok által, oltásra,…
Svédország 25-21-re legyőzte Németországot a magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének harmadik fordulójában vasárnap Pozsonyban. A németek sorozatban harmadszor veszítettek – ez először fordult elő…