Romániában kötelezővé teszik a köztéri maszkviselést, és csak az orvosi maszkok használatát fogadják el. Alexandru Rafila egészségügyi miniszter elmondta: a megfelelő maszk viselése azért válik…
A kormány idén is kompenzálja az önkormányzatokat a helyi iparűzési adó csökkentése miatt, és egyeztetéseket folytat a minimálbér, valamint a garantált bérminimum emelése okozta többletterhek…
Tízmilliárd forinttal folytatódik a zöldgazdaság területén működő vállalkozások technológiafejlesztésének támogatása a Zöld Nemzeti Bajnokok program keretében. A pályázat előminősítésére szerdától lehet jelentkezni – jelentette be…
Azok a borászatok, amelyeknek komoly értékesítési nehézséget okozott a koronavírus-járvány vendéglátást és turizmust érintő hatása, 1,5 milliárd forint támogatást kaptak 2021 végén – közölte szerdán…
A hivatásos rendvédelemben szolgálatot teljesítők január 1-jétől 10 százalékos illetményemelésben részesülnek, emellett az arra jogosultak egyszeri, hathavi fegyverpénzt is kapnak – jelentette be a Belügyminisztérium…
Szeretni jöttem – üzeni Tóth Gabi. Az énekesnő a Forrás Caféban elárulta: a rázúdult gyűlöletcunamira reagált legújabb dalával.
Elfogták a Bajóton megölt férfi gyilkosát, az áldozat élettársa beismerte a bűncselekményt – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság. A 63 éves férfi holttestére egyik hozzátartozója…
Élelmiszer-áremelkedéssel indult az év, a malmok januárban 10-15 százalékkal emelik a liszt árát, így ismét áremelésekre készülnek a pékek. A Központi Statisztikai Hivatal szerint már…
Országos átlagban azonban a lassú mérséklődés megállt, sőt a legfrissebb mérések szerint ismét emelkedni kezdett. Az előző hetek csökkenő, majd stagnáló eredményei után most több…
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint halált okozó testi sértés gyanúja miatt indítottak eljárást, miután holtan találtak egy embert egy bajóti házban. A nyomozás folyamatban…