Menü Bezárás

Átadták az ország kilencedik Áldozatsegítő Központját

Magyarország immár kilencedik Áldozatsegítő Központját adták át pénteken Nyíregyházán. Az Igazságügyi Minisztérium kezdeményezésére létrehozott központok célja, hogy megadják a bűncselekmények áldozatai számára mindazt a segítséget, amelyre szükségük van – közölte az igazságügyi miniszter a közösségi oldalán. Varga Judit bejegyzésében úgy fogalmazott, “tettekkel lehet igazán segíteni, nem szavakkal.”  Az áldozatsegítő kapacitások folyamatosan bővülnek. Immár kilenc nagyváros – Budapest, Miskolc, Szeged, Pécs, Kecskemét, Szolnok, Veszprém, Szombathely és a mai naptól Nyíregyháza – rendelkezik Áldozatsegítő Központtal, valamint Salgótarjánban egy Áldozatsegítő Pont működik bajbajutottak megsegítéséért – írta Varga Judit.

Kép: demokrata.hu

Kapcsolódó cikkek