Levélben kérte az osztrák-magyar határátlépési feltételek enyhítését Burgenland tartományi elöljárójától Nagy István agrárminiszter. Azt javasolta, hogy tegyék lehetővé az oltott és magas ellenanyag-szinttel rendelkező magyar…
750 milliárd forintnyi adócsökkentésről döntött a gazdasági kabinet – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi oldalán. Mint mondta, tovább csökkennek a munkát terhelő adók,…
Az együttes 27-22-re győzött a Csurgó otthonában a férfi kézilabda NB I pénteki játéknapján. Ezen a mérkőzésen mutatkozott be Dragan Djukic, akit november 2-án neveztek…
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-ban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül országosan több mint 526 kilométernyi út teljes körű felújítását indította el.…
Az érintettek többsége péntek estig megkapja a nyugdíjkorrekcióval növelt havi nyugdíját és minden idők legnagyobb összegű nyugdíjprémiumát – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter…
Magyarország a 13. lett a vizsgált 37 OECD-ország közül a Tax Foundation által minden évben megjelentetett nemzetközi adó-versenyképességi rangsorban. A közleményben kiemelték: az ország megelőzi…
A madárinfluenza vírus H5N1 altípusát mutatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma egy elhullottan talált vadon élő madárból, nagy lilikből Baranya megyében – tájékoztatta a…
A kórházi ágyak 20 százalékát ki kell üríteni a koronavírusos betegek számára – ezt Kásler Miklós rendelte el november 15-től – olvasható a Magyar Hang tudósításában. Az…
Így hamarosan megnyithat Tatabánya központjában az ingyenesen használható jégpálya – olvasható a Belvárosi Jégpálya közösségi oldalán. A megújult Megyeháza téren a téli időszakban hétköznaponként délután…
PUSKÁS – Második élet címmel magyarul is olvasható az a regény, amelyet a spanyol Daniel Entrialgo, madridi újságíró írt az Aranycsapat, a Honvéd, majd a…