fbpx
Menü Bezárás

Mostantól a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ügyfélszolgálatain is kötelező a maszkviselés

A Komárom-Esztergom megyei igazgatóság egyben kéri, hogy amennyiben lehetséges, válasszák a NAV online szolgáltatásait. Kifejtették, a NAV-nál már jó ideje, csaknem minden ügy online is intézhető.

Magánszemélyeknek mindössze KAÜ-azonosításra van szükségük. Példaként említik, hogy az online nyomtatványkitöltő alkalmazással a magánszemélyek – többek között – beadhatják a visszado-nyilatkozatot is. A vállalkozások az eBEV-en keresztül küldhetik be adóbevallásukat, nyomon követhetik befizetéseiket, eleget tehetnek többféle adatbejelentési kötelezettségnek, de a bevallásukkal kapcsolatos problémákról is ezen a csatornán keresztül értesülnek.

Hozzátették, számos adóügy intézhető egyszerűen, egy telefonhívással is, ehhez mindössze ügyfélazonosító-szám (PIN-kód) vagy részleges kódú telefonos azonosítás szükséges, ami legegyszerűbben ügyfélkapun igényelhető a NAV-tól a TEL nyomtatványon. A NAV ügyfél-tájékoztató és ügyintéző rendszere ingyen hívható a 06-80/20-21-22 telefonszámon, amely hétfőtől csütörtökig 8 óra 30 perctől 16 óráig, pénteken 8 óra 30 perctől 13 óra 30 percig hívható. Általános tájékoztatás előzetes regisztráció nélkül is kérhető a NAV infóvonalán, a szintén ingyenesen hívható 1819-es telefonszámon – tájékoztatott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

(Fotó:szekesfehervar.hu)

Kapcsolódó cikkek

WP Radio
WP Radio
OFFLINE LIVE