Az Országgyűlés kedden elrendelte a kormány által a gyermekvédelmi törvény elfogadása után kezdeményezett népszavazást. Az erről szóló határozat szavazásán a kormánypárti képviselők mellett csak néhány…
Súlyosabban büntetik a jövőben az állatok megmérgezését, szigorúbban lépnek fel a szaporítók ellen, és az állatviadalokon való részvétel is bűncselekménynek számít, miután az Országgyűlés kedden…
A megszokottnál korábban utalják a nyugdíjat; a bankszámlákra december 2-án utalják a járandóságot, és a postai kézbesítés is már csütörtökön megkezdődik – közölte a családokért…
Budapesten ezen a héten rendezik meg a régió legnagyobb fenntarthatósági eseményét, ahol globális megközelítéssel, ugyanakkor közép-európai szemlélettel járják körbe a fenntarthatóság kérdéskörét, miközben a rendezvénysorozat…
A Magyar Honvédség tovább növeli a katonák létszámát a kórházakban, hogy a meghosszabbított oltási akcióhéten segítsenek a koronavírus-járvány elleni védekezésben – közölte a Honvédelmi Minisztérium.…
Kína egymilliárd adag koronavírus elleni vakcinát ajánlott fel Afrikának a járvány elleni küzdelemhez. A kínai elnök kijelentette: országa 600 millió adag védőoltást juttatna el adomány…
Tartós, több napig vagy hétig tartó kemény fagyok idején nem csak a táplálék, de a folyékony halmazállapotú víz megtalálása is kritikus tényezővé válik a madarak…