Kiültethető karácsonyfát adnak a Budapesti Szent Ferenc Kórházban azoknak, akik az oltási akcióhét során az első koronavírus elleni oltásért keresik fel az intézményt. A kórház…
Jövőre is folytatódik a munkásszállások kialakítását ösztönző kormányzati munkaerőpiaci program – jelentette ki a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár. Bodó Sándor emlékeztetett, a program eddigi öt, már…
Letették csütörtökön a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia alapkövét a Fejér megyei Sukorón. Az új létesítmény a Velencei-tavi kajak-kenu és evezőspálya mellett épül meg. A…
November 25-én tartják a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapját. Ennek kapcsán volt vendégünk Dezső Nikoletta, aki a saját tapasztalatait felhasználva írta meg Női szemmel című…
Fagyos légtömegek tartanak felénk, amik péntekre érnek a nyugati országrészbe. Az Időkép előrejelzése szerint az első hó is lehullhat a következő napokban. Az eső válthat…
Újabb 576 ezer antigéngyorstesztet biztosít a kormány a háziorvosoknak és házi gyermekorvosoknak, hogy ezzel is segítse a járvány megfékezését – olvasható a koronavirus.gov.hu oldalon. A teszteket ezúttal…
Megkezdődött a műszaki átadási-átvételi eljárás a Multifunkcionális rendezvénycsarnokban Tatabányán. Bencsik János, a tatai medence országgyűlési képviselője a közösségi oldalán írta, hogy a végéhez érkezett az…