fbpx
Menü Bezárás

Generációk találkozása: program vagy szórakozás?

Az EFOP-3.9.2-16-os projekt keretében nagyon sok olyan programelem valósult meg, ahol az egyes generációk tagjai találkozhattak, közösen részt vehettek programokon, szórakoztak, kikapcsolódtak vagy éppen egymástól tanultak.

Az egyik ilyen program a “Tanulj főzni a nagyitól”, ahol a fő célkitűzés az volt, hogy a fiatalabb generáció megismerjen hagyományos ételrecepteket és elkészítési módokat úgy, hogy mindezt az idősebb generációk közreműködésével teszi. A konkrét ételreceptek megismerésén túl a kapcsolódás, a kommunikáció, az egymásra való odafigyelés jelentős hozzáadott értéket képviselt a program során.

Egy másik izgalmas program a családi napok és egészség napok, ahol egyrészt tematikus programokon vettek részt együtt családtatok, vagy más generáció képviselői, ugyanakkor vetélkedők is megvalósultak, ahol pedig kimondottan fontos volt, hogy különböző generációk együttműködjenek, számos olyan eset volt, ahol akkor tudtak egy-egy feladatot vagy helyzetet a legjobban megoldani, ha közösen alkottak egy csapatot.

Az egészséghetek keretein belül családok közösen vettek részt programokon, nagyon sok esetben három generáció együtt érkezett. Az egészségre nevelést soha nem lehet elég korán kezdeni, és életmódon változtatni pedig soha nem késő, így különösen hasznos volt, hogy a családok több tagja, idősebbek és fiatalabbak együtt vettek részt a programokon. Az egészséghetek jellegükből adódóan több alkalmas rendezvények, ahol az is fontos, hogy minden generáció számára legyenek aktuális témák és elfoglaltság, mindenki tudjon új információkat kapni vagy régebbiekben megerősödni, szórakozni, kikapcsolódni, épülni.

Kapcsolódó cikkek

WP Radio
WP Radio
OFFLINE LIVE