A Dominikai Köztársaságban elfogták azt a férfit, aki hét év alatt mintegy 500 sértettnek 1,2 milliárd forint kárt okozott albérletes és ingatlaneladásos csalásokkal, valamint bankszámlák megcsapolásával – jelentette be a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Farkas Péter alezredes, a gazdasági bűnözés elleni főosztály vezetője közölte: hároméves nyomozással derítették fel a bűncselekmény-sorozatot, amely hét évvel ezelőtt kezdődött, és elfogták a 30 éves férfit, akit a csalássorozattal, valamint más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítanak. Az ügyben jelenleg 130 gyanúsított van, közülük a főszervezőn kívül még négyen vannak letartóztatásban.
Kép: femina.hu