Menü Bezárás

A vállalkozások vezetésének generációváltását segítő program indult

A vállalkozások vezetésének generációváltását segítő program indult Evolúció – megújuló vállalkozások programja néven.  2022. augusztus 31-éig várják a jelentkezéseket – jelentette be György László, gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár. Hangsúlyozta, a generációváltás sikere a közeljövőben százezrek sorsát érinti, a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint Magyarországon 53 ezer olyan vállalkozás van, amelynek vezetője 65 év körüli, ez a vállalkozói csoport adja a versenyszférában foglalkoztatottak 8 százalékát. A programmal azt is szeretnék elérni, hogy a cégvezető nyugdíjba vonulásával a vállalkozás lehetőség szerint magyar tulajdonban maradjon.

Kép: piacesprofit.hu

Kapcsolódó cikkek