Tata Város Önkormányzata sikeresen pályázott a TOP-3.1.1-16 kódszámú, a „Fenntartható településiközlekedésfejlesztés” című felhívásra – ennek eredményeképpen a település közigazgatási területén belülmegvalósulhatott a Tata és Baj…
A tranzitzónák visszaállításának lehetővé tételét kéri hazánk Brüsszeltől – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón. Gulyás Gergely emlékeztetett arra, hogy a nap folyamán kétnapos…
A bankrendszer a koronavírus-járvány okozta gazdasági sokk alatt is stabilan és túlzott eladósodásra utaló jelek nélkül töltötte be gazdaságfinanszírozó szerepét, a fizetési moratórium lejárta után…
Szilágyi Tibor futóedzőt kérdeztük a futás hogyanjáról. Nem is olyan egyszerű ám ez a sport. Tanácsokat ad arra vonatkozóan, hogyan állj neki, mire figyelj, ha…
Az ápolók bére 21 százalékkal, a bölcsődei, a szociális ápolói szférában, valamint a kulturális területen dolgozók fizetése pedig 20-20 százalékkal emelkedik jövőre. Emellett számítani lehet…
A sportoló tegnap jelentette be, hogy többé nem lép pályára az együttesben. A horvát Hajduk Split 33 éves játékosa videóüzenetében úgy fogalmazott, mindig száz százalékot…
A két horvát férfit még a szlovén rendőrség kezdte keresni tavaly májusban, miután le akartak lőni egy embert, de az elmenekült. Azóta kiderült, hogy a…