A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség sürgeti, hogy a játékosok mielőbb oltassák be magukat a koronavírus ellen. A felhívással azért állt elő a FIFA, mert aggasztja, hogy…
Harmincmilliárd forintos keretösszeggel újraindul a Zöld Nemzeti Bajnokok program – jelentette be György László, gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár. A politikus azt mondta, a hazai…
Elindul a fűtés október 6-án Tatabányán. A T-szol közlése szerint a várható esős és szeles idő mellett drasztikus lehűlés is várható a következő napokban. Így…
Ma reggel a Caféban a testszégyenítés volt a téma. Csizmadia Dóra pszichológust kérdeztük ezzel kapcsolatban.
Ezúttal a rendőrség munkatársai kaphatták meg az idén alapított Dr. Mészáros Gábor emlékérmeket Tatán. Az önkormányzat a koronavírus-járvány idején, a Tatán és térségében élők egészsége…
Emlékeztető oltást javasol a Pfizer és a Moderna vakcináiból is az Európai Gyógyszerügynökség. Vizsgálataik ugyanis kimutatták, hogy egy további adag növeli a COVID-19-et okozó vírus…
Minden jogosult, 2,5 millió nyugdíjban vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülő ember maximális, 80 ezer forintos nyugdíjprémiumot kap novemberben a megemelt összegű ellátása mellett – közölte a…