fbpx
Menü Bezárás

Még az idén elkészülnek a Via Carpatia Magyarországra eső szakaszai


Még az idén elkészülnek a Via Carpatia nemzetközi közúti folyosó Magyarországra eső 230 kilométeres szakaszának hiányzó beruházásai – mondta Áder János köztársasági elnök csütörtökön a lengyel államfővel folytatott megbeszélése után Budapesten. Áder János a kiemelte: a közép-európai régió komoly infrastrukturális hátrányban volt 1990 előtt és az azt követő években is a közúti és a vasúti összeköttetés, illetve az energetikai és a digitális hálózatok összekapcsolása terén. Hangsúlyozta: a Via Carpatia észak-déli nemzetközi közlekedési folyosó a Baltikumtól Görögországig mintegy 3300 kilométeren vezet, ebből 230 kilométeren át Magyarországon halad.

Kép: híradó.hu

Kapcsolódó cikkek

WP Radio
WP Radio
OFFLINE LIVE