Ferenc pápa levélben mondott köszönetet Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érseknek az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus megszervezéséért. A levélben, amelyet az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye szerdán juttatott el…
A fogyasztás bővülése mellett is sikeresek az élelmiszer-pazarlás elleni kezdeményezések Magyarországon – mondta az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára szerdán az élelmiszer-pazarlás elleni világnap alkalmából tartott…
Januárig megmarad az építőipari termékek kivitelének bejelentési, regisztrációs kötelezettsége – jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára a friss…
Elhunyt 73 éves korában Cseke Árpád, a tatabányai Jászai Mari Színház örökös tagja – jelentette be közösségi oldalán a színház. Mint írják: Cseke Árpád 2001-től…
Koronavírus elleni gyógyszert tesztel a Pfizer. A gyógyszergyártó, amely a német BioNTech-el közösen az első engedélyezett koronavírus elleni védőoltást kifejlesztette, most egy tablettát is a…
Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, a szervezet kuratóriumának elnöke elmondta, hogy komoly szükség van az alapítvány, illetve az állami, önkormányzati és karitatív intézményrendszer együttműködésére,…