Fontos döntést hozott a kormány a hitelmoratóriumról Varga Mihály pénzügyminiszter bejelentése szerint: novembertől jövő év június 30-ig a rászorulók továbbra is igénybe vehetik a hiteltörlesztési…
Több mint 250 milliárd forintot fordított idén a kormány a vidéken élők életminőségének javítására – mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Gyopáros Alpár elmondta:…
Az Esztergomi Rendőrkapitányság egyenruhásai szeptember 9-én Esztergom és Tát külterületén hajtottak végre sebességellenőrzést. A 11-es és a 117-es számú főútra kiemelt figyelmet fordítanak a rendőrök,…
Joe Darger és három felesége, Vicki, Valerie és Alina Darger poligámiában élnek. Joe hódításai már a középiskolában elkezdődtek, ugyanis egyszerre udvarolt Alinának és Vickinek. A kapcsolat annyira jól működött,…
Hamarosan enyhülhetnek a külföldről Nagy-Britanniába beutazók koronavírus-tesztelési kötelezettségei. A brit egészségügyi miniszter megerősítette, hogy a kormány dolgozik az utazók tesztelési előírásainak enyhítésén. Az egyik brit…
Lőfegyverrel lelőtte volt anyósát, párját és közös gyermeküket egy férfi Dunakeszin vasárnap este, mindhárman életüket vesztették – közölte a police.hu honlapon a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.…
Több százezren vettek részt az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) budapesti zárómiséjén – mondta a NEK sajtófőnöke. Zsuffa Tünde elmondta, három éve dolgoznak a kongresszus…
Szép eredménnyel zárult a Richter Egészségváros program a dorogi Otthon téren. A 120 éves Richter Gedeon Nyrt. egészségtudatosságot és a betegségmegelőzést népszerűsítő országjáró prevenciós programsorozatának…