Módosul a kamionközlekedési tilalom az augusztusi hétvégén, a tervezett egy hosszú nap helyett három rövidebb szakaszt határoztak meg, amikor ezeknek a járműveknek nem szabad közlekedniük…
A gólyatáborok biztonságossá tételéért javaslatcsomagot állított össze a felsőoktatási intézményeknek az Innovációs és Technológiai Minisztérium, ebben alapszabályként szerepel, hogy a résztvevőknek és a szervezőknek igazolniuk…
Bemutatták Magyarország Tortáját. Minden évben, az államalapítás ünnepére választják meg az ország tortája címet viselő édességet, mely 2021-ben Fodor Sándor budapesti cukrász kreációja, a „NAPRAFORGÓ”…
Tatán ad koncertet a Szentegyházi Gyermekfilharmónia (becenevén a Fili). A program szeptember 1-én 19 óra 30 perckor kezdődik az Esterházy-kastély udvarán. A 140 fős együttest…
Öt és fél millió dolláros kártérítést ítélt meg a bíróság egy Texasi férfinek, aki azért perelt be egy bárt, mert ott hagyták, hogy teljesen leigya…
A COVID-19 oltóanyagokkal kapcsolatos kutatásaiért ezúttal a Horwitz-díjat nyerte el a magyar tudósnő. A Columbia Egyetem rangos kitüntetését a magyar kutatóbiológus mellett kutatótársa Drew Weissman…
3-2-re maradt alul a zöld fehér együttes a svájci Young Boys otthonában a Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójának első mérkőzésén. A visszavágót jövő kedden rendezik…
A tanévkezdés közeledtével az iskolákban is lehetőség lesz a 12 évnél idősebb diákok oltására – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Eddig már csaknem 200 ezren…