A magyar női vízilabda-válogatott 8-6-ra kikapott a spanyoloktól a tokiói olimpia csütörtöki elődöntőjében. Bíró Attila szövetségi kapitány együttese csak a második negyedben szerezte meg az…
A koronavírus második-harmadik hullámához hasonló már biztos nem lesz – mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora. Hangsúlyozta: magas az átoltottság, és sokan már át…
Az Egyszülős Központban hetente 50 gyerek vehet részt államilag támogatott nyári táborban napközis formában – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter. Novák Katalin hangsúlyozta,…
A napokban mutatták be az Országház az idei nyerteseket. A döntőben 14 kenyeret – a két kategóriában 7-7 kenyeret – bírált el a szakmai zsűri.…
A Gusto.hu idén hetedik alaklommal hirdette meg a versenyt a Balaton körül, ahol az úgynevezett répa-dog vitte a prímet. Az év felfedezettje pedig a vegán…
Tótka Sándor olimpiai bajnok lett – a 27 éves sportoló szenzációs versenyzéssel szerzett aranyérmet a kajak egyesek 200 méteres versenyében. A szám másik magyarja, Csizmadia…