Menü Bezárás

Sikeresen zárult a Magyar Szabadidőspot Szövetség “Magadért Sportolj!” projektje

Nyolcszázötven hátrányos helyzetű településen több mint 50 ezer fő bevonása, hétszáznál is több fizikai mozgást generáló összejövetel és a pandémia miatt egy új szakmai innováció valósult meg az elmúlt három évben – sorolta a projekt eredményeit a kedden, Tatán tartott sajtótájékoztatón a Magyar Szabadidősport Szövetség (MASPORT) elnöke. Czene Attila – aki 25 éve, Atlantában szerzett olimpiai aranyérmet 200 méteres vegyesúszásban – hozzátette: a 2018 márciusában kezdődött “Magadért Sportolj!” projektet eredetileg háromévesre tervezték, ám a járványhelyzet miatt öt hónappal eltolódott a befejezés.     Ez volt az első olyan program Magyarországon, amely a sport segítségével az egészség megőrzését tűzte zászlajára olyan apró településeken, ahol súlyos a munkanélküliség, a mélyszegénység jellemző, és nemhogy sportlétesítmény és szakember nincs, hanem még egy ABC-áruház sem működik – mondta a MASPORT elnöke.     Dechert Áron, a szövetség elnökségi tagja, a program szakmai vezetője óriási kihívásként fogadta a munkára való felkérést. A pályázatban a 750 millió forintnyi uniós támogatás mellett a MASPORT mintegy 790 millió forint önerőt fordított a lebonyolításra.     Szinte a semmiből kellett feltérképezni ennyi település sportinfrastruktúráját, megkeresni a szervezésben, végrehajtásban segítő partnereket. Az elvárt résztvevői létszám 43 500 fő volt, amit lényegesen sikerült túlteljesíteni. Szakmai partnerséget alakítottak ki több mint 500 mozgás színtérrel, 120 sportszakemberrel és 150 civil szervezettel – ismertette a projekt főbb számszerű adatait Dechert Áron.     A szakmai vezető elmondta, hogy a projekt kétharmadánál, 2020 nyarán szembesültek a pandémiával, ősztől nem tudtak személyes találkozókat, rendezvényeket szervezni. Hogy a program folytatódhasson, egyedülálló innovációval álltak elő. Az online teret felhasználva 600 edzésvideót készítettek, kiadtak 200 szakmai kiadványt, ezekkel érték el az addig fel nem keresett településeket.     Czene Attila hozzátette, 752 garantált sportprogramot, 12 lakossági fórumot és 19 példakép-programot szerveztek, ez utóbbi alkalmakon olimpikonok segítették a mozgás és a sport népszerűsítését a különböző helyszíneken. A hagyományos sportágak (atlétika, kézilabda, kerékpározás, labdarúgás) mellett olyan, kis eszközigényű mozgásformákkal is megismertették a résztvevőket, mint a sportlétra, a versenytánc, a nordic walking, a darts, az evezős ergométer, a pétanque, a jóga, a frizbi, a latin fitnesz vagy az aerobik.     Zárszavában Czene Attila reményét fejezte ki, hogy a program a következő uniós ciklusban folytatódhat, hiszen sok helyre visszavárják a csapatot, s a most felkeresetteken kívül is számos, hátrányos helyzetű település van még Magyarországon, ahol szintén fontos lenne a sport, a mozgás népszerűsítése.

MTI; kép: egeszsegemre.com

Kapcsolódó cikkek