Újabb bravúr Tokióban. Negyeddöntőbe jutott a magyar férfi vízilabda-válogatott, miután ma 11–8-ra legyőzte az Egyesült Államokat a csoportkör negyedik fordulójában. A magyar válogatott a Görögország elleni szoros vereséggel kezdte meg ötkarikás szereplését, majd legyőzte a házigazda Japánt és Dél-Afrikát is, most pedig az amerikaiakat is sikerült verni. A negyeddöntős folytatás hétfőn, magyar idő szerint éjjel 3 órakor következik, Olaszország ellen.
A Finndingiben szereplő Berecz Zsombor a hetedik futamban a harmadik helyen futott be, ezzel összetettben továbbra is harmadik a tokiói olimpián. Berecz ezzel csökkentette a hátrányát és 24 ponttal várhatja a folytatást a harmadik helyen.
A világ- és Európa-bajnok magyar vitorlázó ma még egy futamon szerepel majd.
Nyolcadik lett a női kardcsapat. A magyar női kardválogatott az utolsó mérkőzését is elvesztette, így a kilences mezőnyben a várakozást alulmúlva lett nyolcadik a fegyvernem mai csapatversenyében a tokiói olimpián. A Katona Renáta, Márton Anna, Pusztai Liza, Battai Sugár összeállítású együttes a dél-koreaiaktól és a házigazda japánoktól elszenvedett vereség után Kína ellen lépett pástra, és itt is kikapott. Ez volt az utolsó magyar érdekeltégű szám vívásban.
(Fotó:MTI)