Csütörtök este hirdették ki az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat. A mintegy 102 ezer jelentkező közül közel 76 ezren bejutottak valamelyik egyetemre, vagy főiskolára. Csaknem 26 ezer felvételizőnek tehát nem sikerült, de a pótfelvételin még nekik is lehet esélyük – hangzott el az M1 Híradójában. Július 26-tól augusztus 8-ig lehet tehát a pótfelvételivel élni elektronikus úton, de csak egy képzési helyet lehet megjelölni, a bekerüléshez szükséges pontszám pedig nem lehet alacsonyabb, mint amit most megállapítottak.
Emelkedett a felvételizők száma tavalyhoz képest. Az Oktatási Hivatal közlése szerint minden képzési formára, azaz az alapképzésre, a mesterképzésre, az osztatlan képzésre és a felsőoktatási szakképzésre is többen szerettek volna bejutni.
A nagy tudományegyetemekre jelentkeztek a legtöbben: az Eötvös Loránd Tudományegyetemre (ELTE) 14 571-en, a Debreceni Egyetemre 9 162-en, a Szegedi Tudományegyetemre 7 036-an. A sikeres felvételihez a legmagasabb pontszámra, 472 pontra a Budapesti Corvinus Egyetem egyik angol nyelvű képzésén, illetve az ELTE osztatlan jogi képzésén volt szükség. Idén egyébként rengetegen jelentkeztek az orvosira, de továbbra is a legnépszerűbbek között vannak a gazdasági, műszaki és a jogi képzések.