A mai napon megnyílt az időpontfoglaló a harmadik oltásra is. Európában elsőként Magyarország teszi lehetővé a koronavírus elleni harmadik védőoltás felvételét. Az eeszt.gov.hu időpontfoglalóban a…
Tízszeresére nőtt a nemzetiségi fiatalok nyári táboroztatására fordított támogatás összege az elmúlt tíz évben – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön…
Hatodik alkalommal rendezik meg a Neszmélyi Borünnepet Tatán. Idén különleges helyszínen, az Esterházy-kastély udvarán kóstolgathatják a vendégek a borvidék ízeit. Az esemény kapcsán Ízing László…
Lezárult a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal hároméves projektje, amelynek egyik fő célja az élelmiszerek kettős minőségének vizsgálata, a jelenséggel kapcsolatos tapasztalatok gyűjtése volt – közölte a…
A nyár fokozott veszélyeket jelent a dizájnerdrogok terjedése szempontjából, ezért kiemelten fontos, hogy az eddig tiltólistán szereplő mintegy háromszáz anyag mellett kilenc új is felkerült…
Azt mondja, egy szuper titkos program keretében került az ötezres évekbe. Erre a programra még 2004-ben választották ki és egészen pontosan 5000-be repítették. A férfi…
A magyar női válogatott szeptembertől készül a világbajnoki selejtezőre, ahol egy csoportba került a dánokkal, észtekkel és olaszokkal – mondta Szabó Zsolt, a Szőnyi Palánkdöngetők Körének…
Schanda Tamás parlamenti és stratégiai államtitkár elmondta, augusztus 8-án éjfélig azok adhatják be jelentkezésüket aszeptemberben induló felsőoktatási képzésekre, akiket az általános eljárásban nem vettek fel,…
Egy koronavírussal fertőzöttek kezelését célzó, jelenleg uniós vizsgálat alatt álló gyógyszer beszerzéséről írt alá szerződést az Európai Bizottság egy brit gyógyszeripari céggel. A megállapodás szerint…
Az UNESCO orosz, olasz, szlovén és brit kulturális helyszínt és egy afrikai nemzeti parkot is felvett a többi közé. Így a világörökség részévé váltak az…