Az utóbbi időszakban több, bántalmazással is megvádolt híresség egy 2019-es ügy miatt adta fel magát – akkor állítólag összetűzésbe került egy operatőrrel egy koncerten, emiatt…
Az UEFA közlése szerint az Európa-bajnokság budapesti és müncheni találkozóin egyes magyar szurkolók diszkriminatívan viselkedtek. Emiatt a válogatott soron következő két hazai, UEFA-rendezésű találkozóján nem…
Újabb ritka mellékhatásokra hívja fel a figyelmet három vakcinával kapcsolatban is az Európai Gyógyszerügynökség. Közlésük szerint a Pfizer és a Moderna koronavírus elleni vakcinának ritkán…
Mint ismert, július 19-től nem kell karanténba vonulniuk azoknak, akik Nagy-Britanniában élnek, és a fokozott járványkockázatú kategóriába sorolt országokból, köztük Magyarországról térnek vissza Angliába, úgy,…
A Vasas Horgász Egyesület a mintegy 640 négyzetméteres, kétszintes turista és horgász látogatóközpontjára, 190 millió forint pályázati támogatást nyert. Szentkirályi Ádám, az egyesület elnöke elmondta,…
A forgalomlassító vagy az áthaladást akadályozó akciókat az újonnan hatályba lépett szigorítások ellen tiltakozva szervezték- számolt be róla a szlovákiai sajtó. Többek mellett Esztergom-Párkány között,…
Összesen 281 esetben volt szükség a tűzoltók munkájára a pénteki viharok után. Komárom-Esztergom megyében Tatán és a környező településeken jégeső okozott károkat. A tojásnyi jégdarabok…