Menü Bezárás

Másfél-két hónapnyi előnyünk van az oltottság tekintetében

Másfél-két hónapnyi előnyünk van az oltottság tekintetében az unió más országaihoz képest – mondta Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth rádióban. A miniszterelnök hozzátette, hogy az ország újranyitásában is élen járunk, de még mindig van hárommillió ember, aki nem oltatta be magát. Mint mondta, a szakemberek szerint az eddig ismert mutációkkal szemben az oltottak jó eséllyel védettek, de nem tudhatjuk, hogy mit hoz a jövő.

Orbán Viktor beszélt a pedofil törvényről is. Mint fogalmazott, nem tartja a homoszexuálisokat hátrányosan megkülönböztetettnek. Emlékeztetett, hogy a jogszabály a 18 év felettiekre nem vonatkozik, a felnőtt emberek úgy élnek ahogy akarnak, de a gyerekeket védeni kell – emelte ki. A kormányfő szerint a gyermekek szexuális nevelése kizárólag a szülőkre tartozik, így nem fordulhat elő, hogy a bármilyen intézmény másképpen nevelje a gyermekeket és a szülők jogait a kormánynak is tiszteletben kell tartani.

Kapcsolódó cikkek