Az internetes és csomagküldő értékesítés felülmúlta az 1000 milliárd forintot tavaly a járvány hatására, aminek a fényében felértékelődött a digitális fogyasztóvédelem szerepe – mondta Keszthelyi Nikoletta, fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára elmondta: az elmúlt 5 évben jelentős eredményeket ért el Innovációs és Technológiai Minisztérium az online kereskedelem fogyasztóvédelmének területén. A 15 ezer forint és 500 ezer forint közötti bírságsávot 200 ezer forint és 2 millió forint közöttire növelték – említette példaként. Azt is hozzátette, hogy az ismételt ellenőrzések eredményeképpen a korábbi 50 százalékos jogsértési arány az idén 15-20 százalékra csökkent.
Kép: teol.hu