A családi napok az alapvető és magasabb rendű szükségletek teljesítésének és megélésének egyik csodálatos formái, ahol a szűk és tág család mellett a közösség is épül. Az együttlét, a kapcsolódás, a közös értékek megélése mellett az értelem, szórakozás, pihenés is szerepet kapnak. Bakonysárkányban szervezték meg a családi- és gyermeknapot, ahol minden generáció számára élménydús, szórakoztató és izgalmas programokat terveztek, ahol a gyerekek és szülők, nagyszülők együtt kézműveskedtek, játszottak, kikapcsolódtak.
A programokat azzal a szemlélettel állították össze, hogy a május hónap bővelkedik közösségi ünneplési lehetőségekben: a majális mellett anyák napja és gyermeknap is apropó a közös programra.
A gyerekeket sport és kézműves foglalkozások mellett ugrálóvár és játszóház várta, ahol a felgyülemlett energiákat le tudták vezetni. A modern játékok mellett a népi játékoknak is jutott szerep: az élő csocsó után a gyerekek természetes anyagokból készült eszközökkel játszottak.
A családi nap egyik fontos eleme, hogy a sok élményben és kalandban megfáradt családok megéheznek, és erre mind a szülői munkaközösség, mind pedig a nyugdíjas klub felvonultatta a finomabbnál finomabb ételeket. A gyerekek lángost és palacsintát ehettek, aki pedig ezután is éhes maradt, a nyugdíjas klub által bográcsban főzött fenséges paprikás krumpliból is csemegézhetett.
A mozgás, evés és ivás után a családok még egy rövid ideig együtt voltak, játszottak, kézműveskedtek, beszélgettek kapcsolódtak. A programok igazi közösségi élményt jelentettek a bakonysárkányi lakosok apraja és nagyja számára!