A világ legkisebb disznójának populációja az 1960-as években annyira lecsökkent, hogy azt hitték kihaltak, ám ’71-ben találtak néhány példányt Indiában. Az alig fél méternél nagyobb,…
Az utazási korlátozások enyhítésével a 2019-eshez hasonló forgalomra számítanak a Csongrád-Csanád megyei határátkelőhelyeken; Röszkén és Csanádpalotán július utolsó két és augusztus első két hetében alakulhatnak…
Munkavállalónként félmillió forint felnőttképzési támogatásra pályázhatnak a cégek hamarosan – jelentette be Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára. György László közölte, hogy a…
Négy ember – két felnőtt és két gyermek – meghalt szén-monoxid-mérgezésben hétfő éjszaka Budapest VI. kerületében. Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta, hogy egy…