Patocska Olivér az űrbe utazna, de szereti a cseresznyét is – Náginak mégsem volt szimpatikus korábban. Persze ennél azért komolyabb kérdések is szóba kerültek, amikor…
Az afganisztáni kivonulás veszélyeire, köztük a migrációs kockázatokra hívta fel a figyelmet Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója és Simicskó István KDNP-frakcióvezető, volt honvédelmi miniszter…
Az átlagoshoz képest 80 százalékkal kevesebb őszibarack terem az idén, miután a tavaszi fagyok jelentős károkat okoztak – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. Mártonffy Bélát,…
A katasztrófavédelem arra kér mindenkit, hogy figyelje a meteorológiai szolgálat riasztásait, viharjelzéseit. Többfelé 100 kilométer/órás szél is lehet. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közleményében kiemelte: intenzív…
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában, a Magyar Falu Program keretében körforgalmú csomópont épül Bakonyszombathelyen a Kisbér- Veszprémvarsány összekötő út és a Bakonycsernye-Mezőörs összekötő út…
A Duna vízállása már lehetővé teszi a strandolást. Így első ízben péntektől 9 és 19 óra között várják a fürödni és pihenni vágyókat a folyó partjára.…
Csaknem egymilliárd forintból alakítják ki a mintegy ezer négyzetméteres létesítményt – tájékoztatta a polgármester az MTI-t. Hernádi Ádám elmondta, a piac felét az őstermelők használhatják…
Míg idehaza hőségrekord született, tőlünk északnyugatra az érkező front rég látott erősségű viharokkal érkezett meg. Hodonín településen okozott jelentős károkat a becslések szerint F3-as, de nem…
Nagy-Britannia a minap frissítette a korábban bevezetett színkódos korlátozásokat. E szerint többek mellett Málta és néhány sziget zöld listára kerül, Magyarország azonban továbbra is “sárga”.…
Az Egészségügyi Világszervezet a mutánsok és a korlátozott idejű védettség miatt tartja szükségesnek a védőoltások ismétlését, elsősorban a koronavírussal szemben legsérülékenyebb emberek esetében. Nekik évente,…